Interaktív Java applet a bicikli sebességét megszabó tényezőkről
Ez az érzés lehet egyfajta "légy a levesben" dolog is: hiába volt finom a leves, utólag mégis inkább arra a boldogtalan légyre emlékezel, ami az utolsó kanálban bukkant fel a tányér aljáról.
Ugyanígy, szeles időben tekeregve is kapsz olykor hátszelet, de mégis inkább csak a demoralizáló szakaszok maradnak meg az emlékezetedben, amikor csüggedten tapostad a pedált a széllel szemben.
Szóval, nem is tudom...
Illetve nem tudtam mostanáig. E hónap elején azonban nekiláttam, hogy kiegészítsem egy korábban bütykölt biciklis szimulációmat a hátszél/ellenszél figyelembevételével, mert a légellenállás sebességfüggése alapján azt sejtettem, hogy objektív fizikai oka lehet ennek a közös érzésünknek.
Ha kíváncsi vagy az eredményre, nézd meg a szimulációs oldalamat az alábbi linken. Lehetőleg Internet Explorert vagy FireFoxot használj, mert a Chrome , úgy veszem észre, idegenkedik a biciklis témától, és nemtetszését olykor lefagyással fejezi ki:
Érdemes lesz később is visszatérned, mert azt tervezem, hogy az állóképességet/erőnlétet jellemző "stamina" paraméter megadását sebességkalibrációval próbálom majd megkönnyíteni számodra. Ez ugyanis csak tegnap jutott eszembe (és ki tudja, mi jut még az eszembe később :) . Ez a paraméter azért fontos, mert a segítségével kicsit testre szabhatod magadnak a szimulációt, hogy jobban azonosulj a fentebb látható animált biciklistával, amint a biatorbágyi Nyakas-kővel a háttérben Sóskút felé igyekszik, mondjuk ezen a túraútvonalon:
- Google térkép: http://goo.gl/maps/rUk5D
Ha esetleg kíváncsi vagy rá, hogyan készítettem ezt a képet, elárulom. Az ingyenes SnapShottal, amit innen lehet letölteni: http://snapshot.en.softonic.com/. |
Jaj, a Java!
Ha fogalmad sincs róla, hogy van-e Java a gépeden, akkor gondolj a következőre:
- Ha az adóbevallásodat AbeJavával készíted el, akkor valamilyen Java verziód biztosan van, mert az is azzal megy.
Ha régi fajta Javád van, akkor csak nyomogasd az "igen"-eket az üzenetekre, és működni fog az applet. Esetleg nézd meg ezt az oldalamat, hogy lásd, mire számíthatsz ilyenkor:
Ha a legújabb Java verziód van meg, akkor kövesd az alábbi linken olvasható instrukcióimat:
Ha nagyjából rendben van minden, csak a grafikon nem jön elő futtatás közben, akkor töltsd le újra az oldalt.
Nyugi! A telepítés nem boszorkányság, és a Java ingyenes. Ha magad nem boldogulsz, szólj egy ötödikesnek. Azok tudják, hogy megy az ilyesmi.
Jó szórakozást a szimulációhoz!
Nagy Sándor M And M: A Biciklin Mindig Szembe Fúj A Szél... >>>>> Download Now
VálaszTörlés>>>>> Download Full
Nagy Sándor M And M: A Biciklin Mindig Szembe Fúj A Szél... >>>>> Download LINK
>>>>> Download Now
Nagy Sándor M And M: A Biciklin Mindig Szembe Fúj A Szél... >>>>> Download Full
>>>>> Download LINK