Ebben ígértem egy folytatást. A legsürgősebb teendővel kezdem, hátha a kertetekben vagy a házatok előtt még mindig ilyen állapotban vannak a buxusok:
 |
| A tarrágott buxusok vékony vesszejein előbb száradtak le a levelek, semmint a hernyók megehették volna őket. A mohó hernyók ugyanis a lomb rejtekében már lerágták a zöld vesszők háncsát, ezért a vesszők a külső levelekkel együtt elhaltak. |
A tarrágott buxusok visszavágása
Hogy mért ez a legsürgősebb teendő február derekán?
Nézz be egy ilyen bokor belsejébe, és meglátod.
 |
| Mi van a tarrágott bokor belsejében? Lássuk csak... |
Nos, mit látsz belül? Leginkább sötétet. És ezt látják a zsenge levelek is tavasszal, ha a sűrű elhalt réteg alatt kihajtanak egyáltalán.
Ha ősszel azért nem vágtad volna le a leszáradtnak látszó részeket, mert abban reménykedtél, hogy tavasszal talán újra kihajt, akkor elárulom: túl optimista voltál, mert ezek a részek csakugyan és végérvényesen leszáradtak, és a hernyóselyemtől filces réteg csak a fényt veszi el a belül lappangó rügyektől.
Szorítsd össze a fogad, és kezd visszatörögetni a leszáradt ágacskákat, ameddig el nem éred az eleven részt. Tudom, ez fájdalmas dolog. Persze, nem a buxusnak, mert ő nem érzi, hanem neked, aki évekig dédelgetted, amíg ilyen szép nagyra nőtt.
Számíts rá, hogy szívószálnál (vagy rosszabb esetben: ceruzánál) vékonyabb ágacskákban nemigen remélhetsz életet. Ha ráéreztél, milyen mélyre kell menni a visszavágással, jöhet a metszőolló vagy a sövényvágó, és adj neki! Figyeld az ágak kérgét. Ha súlyos rágásnyomot találsz a kérgen, mint ezen a gallyon is, melyet a régi temetőben kaptam lencsevégre az egyik buxuson, akkor jobb, ha a rágás alatt vágsz:
Aztán várj türelmesen tavaszig, hogy kiderüljön, maradt-e még remény.
Addig is lássuk a moly életciklusát:
