Rögtön ki is próbáltam, teljes sikerrel. Fél óra leforgása alatt 45 Cydalima perspectalis felnőttet – hivatalos magyar nevén puszpáng-tűzmolyt, ill. ismertebb nevén selyemfényű puszpángmolyt – kaptam el játszi könnyedséggel.
Csak azért hagytam abba a vadászatot, mert féltem, nem marad molyolni való másnapra. (Maradt. Másnap este 36 darabot kaptam el kb. ugyanannyi idő alatt.)
Az ötlet valószínűleg sose merül fel bennem, ha nem olvasom pár nappal korábban Mercsné Zsámboki Éva alábbi üzenetét a Buxus FB csoportban:
„Hatékony éjszakai molyvadászaton vagyunk túl, 29 lepkét sikerült elkapni. A sövényünk kb. 3 méterre van a ház falától, az előszoba ablakain át kiszűrődő fénynek és a bejárati ajtó feletti lámpa fényének köszönhetően a sövényről seprűvel felzavart lepkék mind a fény felé repültek, így a férjem légycsapóval és szúnyogirtó spray-vel felszerelkezve a bejárat környékén irtotta a kártevőket. Nappal még eddig soha nem sikerült ennyit sem felzavarni, sem elkapni.”Ha Facebookos vagy, itt megnézheted Éva eredeti bejegyzését. Igazából Éváék módszerét szerettem volna kipróbálni magam is, de úgy látszik, a bokraim túl messze voltak a ragyogó fényfolttól, melyet egy irányítható kévéjű lámpa fényével varázsoltam a fehér házfalra. Ezért aztán a felriasztott lepkék repültek a szélrózsa minden irányába, kivéve azt az egy irányt, amelyikben a fényfolt volt.
Egy dolog azonban feltűnt nekem: a lepkék sokkal lassabban és kiszámíthatóbban repültek, mint nappal, ezért egyet rögtön sikerült is elkapnom azzal a kiszolgált lepkehálóval, melyet seprű helyett használtam a felriasztásukhoz. Egy probléma volt csak: a felriasztott lepkék túl hamar kikerültek a ragyogó folt fényköréből, és ezért könnyen szem elől tévesztettem őket.
OK – gondoltam magamban (mert több éves amerikai munkavállalás után ilyen szinten még 27 esztendő múltán is képes angolul gondolkodni az ember) –,
ha a lepke nem megy a fényhez, a fény megy a lepkéhez.És már indultam is be a házba hűséges Petzl fejlámpámért.