Nem kellett soká keresgélnem, hogy felfedezzem a tetteseket, a szép, zöld színű hernyókat is.
A lepkék ekkor még nem tűntek fel.
Akkor még fogalmam sem volt róla, miféle hernyók ezek, de sejtettem, hogy a buxuslégyhez (Monarthropalpus buxi) hasonló specialistát tisztelhetek bennük, hiszen a puszpáng mérgező, ezért akármi nem eszi meg. Azóta rengeteg időt, energiát és agyalást fordítottam a problémára. Tegnap néhány élő hernyóra lett volna szükségem egy kísérlethez, és mivel – szerencsére – épp szűkében voltam már a készletnek, kiszaladtam a Szérűskertbe, arra számítva, hogy talán találok párat, mert szép buxusok nőnek ott. Nos, hogy mit találtam, azt lentebb láthatod.
- A jelen bejegyzés publikálásával egyidejűleg (2014.09.17.) jeleztem a problémát Fernengel András törökbálinti képviselőnek.
- Kiegészítés (2014.09.18.): A Szérűskertben és a régi temetőben található puszpángok permetezése megtörtént. Horváth Gyula közlése szerint Mospilan (hatóanyag: acetamipirid) kontakt & felszívódó hatású permetezőszert használtak.
- Gyors tájékoztatásért a Nyugat-magyarországi Egyetem letölthető összefoglalójához fordulj (mielőtt elhamarkodottan kivágnád a tarra rágott buxust):
A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) elleni védekezés lehetőségei. - Onlájn szaktanácsok Vétek Gábortól (Corvinus Egyetem) kaphatók ezen a linken:
http://www.gazdabolt.hu/index.php?route=account/customer_support/posts&topic_id=32079 - A saját tapasztalataimról később számolok be, de néhány tippet lentebb is adok.