2014. november 18., kedd

Én így csinálom: Talicskázás elengedett kormánnyal

Én így csinálom...

Eljött az ősz, eljött a lombgyűjtés, a lomb komposztálásának és az érett komposzt szétterítésének ideje. Legalábbis az én kertemben. De remélem, nem kapkodtad el a dolgot, és számodra is maradt még hasonló teendő, mert a mai kényszerszünetet arra használom fel, hogy a következő néhány bejegyzésben beavassalak néhány olyan trükkömbe, amelyekre az elmúlt évtizedek során jöttem rá.

A bejegyzések közös mottója: én így csinálom – mert számomra így a könnyű, így a jó.

Ha nagy a kerted, sok a lehulló levél és a levágott fű, és utálsz úgy gondolni ezekre, mint olyan zöldhulladéktömegre, amelytől minél előbb meg kell szabadulnod, és nincs pénzed arra, hogy másokat dolgoztass magad helyett, vagy azért nem fogadsz fel mást, mert úgy gondolkodsz, ahogy én:
"Ha jogot formálok arra, hogy Földanya egy területét passzióból a magaménak tekintsem, akkor illendő, hogy azt magam gondozzam, hogy olyanná alakítsam természetes állapotából, amilyennek én szeretném!" 
akkor javaslom, olvasd el amiket írok, mert arra semmi szükség, hogy a munka fárasztóbb legyen a kelleténél, márpedig nem feltétlenül áll az a tétel, hogy egy munkát (mindenkinek) úgy a legkönnyebb elvégezni, ahogy mások csinálják.

És persze az én receptemnél is jobb lehet a Tied.

Hegymászóheveder új funkcióval


Talicskázás elengedett kormánnyal



Ezt a mutatványt kb. negyed évszázada használom a talicskázás megkönnyítésére. Néha még az utcán is akadt talicskás cipelni valóm (elég sok bontott mészkövet és sziklát vittem haza innen-onnan, amit talicskába rakni könnyebb, mint kézikocsiba  egyszer majd megmutatom a trükkjét, hátha nem ismered), és néha lazán kezet nyújtottam egy-egy ismerősnek, élvezve a meglepetést az arcán, amikor egy pillanatig azt hitte, hogy fél kézzel is meg tudom tartani a teli talicskát.

A mellhevedert 1983-ban készítettem magamnak hegymászáshoz abból az anyagból, amelyet az autók biztonsági hevederéhez árultak akkoriban. (Még alapfokú oklevelem is van hegymászásból, mely arra képesít, hogy kávét és frissítőket vigyek fel a sziklafalra a nagyok után, ha azok megszomjaznak :)

A heveder


Környezetrajz. A két rekeszből álló komposztáló (jobbra a háttérben) a kert/udvar leghátsó zugában van, azon a ponton, amely egyes feng-shui-szakértők (értsd: a feleségem) szerint a birtok "gazdagság" centrumát képezi, ami részben megmagyarázza márkás és exkluzív öltözékemet. A komposztot ugyanolyan szárazon rakott kőfalszakaszok határolják, amilyent hátul látsz. Azokat a köveket is talicskával hurcolásztam körbe az udvaron, aszerint, hogy hol volt szükség rájuk. Balra lent egy tuskó látszik, mely egyike azoknak, amelyeken körülüljük a tüzet, ha éppen tüzelünk. A tuskón belül fekete lóhangyák laknak, amelyek gyakori látogatói a komposzthalomnak, mert mi ételmaradékot is vetünk rá, amit állítólag nem volna szabad, de mi ezzel nem törődünk. Köszönöm a figyelmedet.
Néhány évig rendeltetésszerűen használtam a hevedert, de aztán bevetettem a sódertalicskázás megkönnyítésére is. Az évek során vagy 20 köbméter sódert és egyebet cipeltem fel benne az utcáról az udvarunkig, mert nem volt saját bejáratunk. Úgy számolom, hogy hogy 1 köbméter felhordása cirka 5 km sétát jelentett, és igyekeznem kellet, hogy ne kelljen közterület-foglalási díjat fizetni. Az út fele felfelé vitt, sóderrel megpakoltan, fele pedig lefelé, üres talicskával, esetleg benne valamelyik gyerkőcömmel, akik imádtak egykerekűzni.

Hogy valami használhatót is mondjak: a két akasztó 7 milliméteres hegymászózsinórból van. A hossza úgy van beállítva, hogy ne kelljen behajtanom a karomat, ha arra akarom áttenni a súlyt a vállamról. Így lényegében a markolásommal szabályzom, hogy a kezemet csak manőverezésre használom-e, vagy könnyítem a vállamra nehezedő terhet, vagy teljesen leveszem róla.

Videó (csak 18 s, ennyit simán ki lehet bírni)




Jön!

Nem feltétlenül az alábbi sorrendben és bontásban

  • Lombszedés PP gereblyével és hólapáttal
  • Szénaszedés PP gereblyével
  • Szecskázás fűnyíróval (azt, hogy az igazi szecskázót hogy használom, ha használom, meg sem merem mutatni)
  • Komposzt kijuttatása a gyepre 3 gereblye, 1 vaslapát és 1 talicska segítségével
  • A buxushernyó saga (szaga, szagának?) folytatása
  • BeetleJuice és poloskaszörp (a Jarral jól megjárja a poloska)
  • Kapuoszlopburkolás helyett kapuszlopfestés


2 megjegyzés:

  1. Talán a megjegyzés rovat a legjobb hely arra, hogy köszönetet mondjak Zsókának, a feleségemnek, a sóder- & homokcipelésben vállalt részéért. Egyéb munkáit félrerakva többnyire ő volt az, aki egyik talicskánkat megpakolta, mialatt én megfordultam a másikkal. Nem mondta azt, hogy ez a férfi dolga, és meg sem kellett kérnem rá.

    VálaszTörlés
  2. A Facebookos oldalamra többen reagáltak, eltúlozva ezt a kis (de hasznos) ötletemet, mely sokat segített rajtam, ezért úgy gondoltam, írok ide egy kis kiegészítést a félreértések elkerülése végett:
    A mellhevedert mint olyant nem én találtam ki. "Hegymászó" koromban varrtam magamnak, ahogy a többiek is a tanfolyamon a tanfolyamvezető instrukcióit követve. Nyilván létezett már 1983-ban is kereskedelmi forgalomban ilyen, ahogy manapság, csak nem nálunk. Így néz ki pl. a Petzl cég által gyártott változat 5549 Ft-ért (nem is drága :)
    http://beulo.arukereso.hu/petzl/easy-mellheveder-p176358769/
    Arra való, hogy elöl hozzákössék a hegymászókötél végét, hogy ne zuhanj le a szikláról, ha elvéted a lépést vagy a fogást. Továbbá használják ereszkedésnél is. Én csak annyit találtam ki, hogy rákötöttem elöl azt a két hegymászózsinórból készült akasztót, amit rá lehet húzni a talicska fogantyújára, hogy könnyebb legyen a kezemnek. Biztos másnak is eszébe jutott ez már, hiszen a damilos kaszákhoz is adnak egy aszimmetrikus gyári mellhevedert, amelynek jobb oldalára rá lehet akasztani a masinát. Onnan nem nagy lépés egy talicskázást könnyítő átalakítás: biztos én is azt alakítottam volna át, ha lett volna ilyenem. A lényeg a szükség és a "lustaság" mint motiváció. Ha nekem nem kellett volna annyit talicskáznom annak idején, akkor eszembe sem lett volna ilyent készíteni.

    VálaszTörlés