Volt egyszer egy ágyrajárónk gyerekkoromban, aki két tudományával is imponált nekem. Egyrészt volt egy tangóharmonikája, amelyen hallás után is képes volt játszani. Másrészt értett az órákhoz, és valamicske jövedelme is volt ebből.Ami a harmonikát illeti, volt nekem is egy kicsi - talán egy másik ágyrajárónk hagyta rám -, melyen a billentyűket is gombok helyettesítették. Ezzel addig jutottam el, hogy a hátára fektetve, majd a harmonika redői közé egy fecnit illesztve, írógép-szimulátornak használtam. Ez nekem elég is volt, a család felnőtt tagjairól nem is beszélve, akik határozottan a néma üzemmódot preferálták.
Az órajavítás egészen más tészta volt. Szerettem volna megtanulni Józsitól, és addig erősködtem, míg végül kötélnek állt.
Most, hogy ezt írom, rájöttem, hogy Józsi nemcsak az órákhoz értett, hanem tisztában volt kamaszok lelkivilágával is.
- Hozz papírt és ceruzát! - mondta, majd diktálni kezdett. Nem erre számítottam: azt hittem, hogy belevágunk a közepébe. Még mindig emlékszem a címre: "A svájci órák felépítése". Ezen a ponton nekem valami halaszthatatlan teendőm akadt, és a tanítás folytatását egyikünk sem vetette fel többé.
Hogy mért meséltem el ezt?
Egyrészt azért, mert öregségemre hajlamos vagyok az elkalandozásra.
Másrészt érzékelteni akartam, hogy nem vagyok egy óraguru.
Ennek ellenére (vagy éppen ezért), amikor a feleségem ma reggel felvetette, hogy a faliórát még mindig nem állítottam vissza a nyári időszámításról, holott már november végén járunk, simán visszatekertem az órát a nagymutatónál fogva, ahogy a képen látod.
Hogy mért emeltem ki pirossal a fenti szöveget? Azért, mert mindig is így jártam el az analóg kvarcórák esetében, és a módszer bevált, ahogy bevált most is.
A képen látható régi fatokban ugyanis már nem a régi rugós szerkezet hajtja a mutatókat, hanem egy olcsó kvarcóra, amelyet erre a célra vásároltam egy órásnál. Persze normálisan az ilyent a hátsó tekerővel állítják, de mivel nem takarja üveg a mutatókat, így egyszerűbb, mert nem kell az órát leakasztani a falról. Fontos viszont, hogy ne a kismutatót tekerd, mert az nem viszi a nagymutatót (ellentétben a nagymutatóval, melynek mozgását a kismutató annak rendje s módja szerint követi).
Amikor feleségem látta ezt, megjegyezte, hogy neki azt mondták, hogy az órát mindig előrefelé kell állítani, akkor is, ha siet. Elmondtam neki, hogy egyszer felvetettem ugyanezt a kérdést elemcsere alkalmával, látván, hogy állítja be az órás az analóg (naptáras) karórámat. Olyasmit felelt a szaki, hogy csak bizonyos mutatóállásnál akadhat probléma, amit érez az ember, és akkor nem szabad erőltetni a dolgot.
Nos, most rágugliztam erre a kérdésre "Can you turn clock hands backwards?", és találtam egy megbízhatónak tűnő helyet, amelyből szemelgetek egy kicsit. A szemelgetést minimálisra veszem. Ha meg lehetne bízni a Google Translator magyarításában, akkor nem is szemelgetnék, csak megadnám a linket. Nemcsak azért, mert az lenne a korrekt, hanem azért is, mert az oldal elsősorban hagyományos mechanikus - főleg ingás - szerkezetekkel foglalkozik. Az oldal címe Clock Myths, azaz óramítoszok, más szóval "órákkal kapcsolatos téves hiedelmek":
http://masterclockrepair.com/clockmythsexposed.html
Óramítoszok
Tilos az óramutatókat visszafelé tekerni
(You Cannot Set the Hands Backwards on a Clock)
Nos, eredetileg ez korrekt szabály lehetett, de az elmúlt 60-70 évben (vagyis mióta egy 70 éves ember - Jelen! - az eszét tudja) az órák 95%-át már úgy tervezték, hogy visszafelé is lehessen tekerni a mutatóikat. Ez annak köszönhető, hogy a tervezők megtanultak a kuncsaftok fejével gondolkodni. Mivel rájöttek, hogy az emberek egy része mindenképpen a kézenfekvő utat fogja választani - vagyis vissza akarja majd tekerni az órát, ha az siet -, beiktattak a szerkezetbe egy olyan mechanizmust, mely ezt baj nélkül lehetővé teszi. Ezt a mechanizmust megtaláljuk a mai fali, álló és kakukkos órákban is.
Ha azonban egy 1920 előtt gyártott órát elkezdesz visszafelé tekerni, akkor egy bizonyos ponton elakad a szerkezet (ahogy az én órásom is mondta), és ha tovább erőlteted a dolgot, az óra elromlik. A régi ütőszerkezetes órákat például csak a nagymutatót előrefelé tekerve lehet állítani, mi több: ahol az óra ütni szokott - óránként, félóránként vagy negyedóránként - ki kell várni, amíg az óra elkongatja a magáét, aztán lehet folytatni a tekerést a következő ilyen pontig, és így tovább.
A kismutatót csak akkor mozdítja el az ember, ha a mutatók nincsenek szinkronban. Például, ha délben vagy éjfélkor nem fedik egyszerre a 12-es beosztást.
A többi mítosznak csak az értelemszerű magyarítását adom meg abban a sorrendben, ahogy a kék címek megjelennek az eredeti oldalon:
- Az ingaórának függőlegesen kell állnia (A Clock Must Be Level to Run)
- Az állóóra alá helyezett deszkalap stabilizálja azt a szőnyegen (Putting a Board Under Your Floor Clock Will Stabilize It)
- Ingaórát nem szabad külső fal elé tenni (You Cannot Place a Clock on an Outside Wall)
- Lánchajtású állóóra felhúzása közben a súlyt meg kell emelni (You Must Lift the Weight When Winding a Chain Driven Floor Clock)
- Az óraszekrénybe helyezett kupaknyi petróleum gondoskodik a szerkezet kenéséről (A Cap Full of Kerosene Left in the Bottom of the Clock Case will Lubricate the Clock Effectively)
- Vigyázz, nehogy túlfeszítsd a falióra rugóját felhúzáskor (You Can Wind A Mainspring Too Tight)
